Mohácsi Barnabás 6000 Ft / 60 perc

Kiket tanít: Általános iskola alsó tagozat, Általános iskola felső tagozat, Középiskola, Érettségi/Felvételi
Telefon: Telefonszám megjelenítése
Oktatási tapasztalat: 2 év
Kor: 19 éves
Bemutatkozás
Két éve korrepetálok 5-12. évfolyam közötti diákokat matematikából. Vállalom érettségire (közép/emelt), központi felvételire, pótvizsgára és versenyekre való felkészítést és természetesen segítek a felzárkózásban, szinten tartásban és a mindennapos tananyag megértésében is.
Tévhitnek találom, hogy egyeseknek ösztönösen megy a matek, másoknak viszont nagy áldozatok árán sem. Szerintem, mindenki képes még matekból is jó eredményt elérni elszántsággal, szorgalommal és egy megfelelő tanárral. Ezért végtelen türelemmel, a diák saját tempójához igazodva tanítok. Újra, és újra addig magyarázok – akár többféleképpen is – amíg ez szükséges a tanítvány számára. Az esetlegesen már kialakult blokkokat, félelmeket az óráim során leegyszerűsített, olykor vicces példákkal, magyarázatokkal sikerül feloldani.
Nagy hangsúlyt fektetek a szövegértés, a koncentráció, és a fókuszálás fejlesztésére is. A fejlődési folyamat során folyamatosan tartom a kapcsolatot a szülőkkel is.
Célom magabiztossá tenni a diákjaimat elsőként a matematika világában, s ezáltal az élet más területein is.
Magamról:
Most érettségiztem az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban emelt szinten jelesre matematikából. Felkészülésem során megoldottam az eddigi összes érettségi feladatot közép és emelt szinten is.
Edzőnek készülök, az első kézilabda csapatomat a jövő szezonban kezdem el edzeni az egyesületemben. Nagyon szeretem a gyerekeket és már régóta velük szeretnék foglalkozni.
Hobbim a sport mellett az életmód, nagy hangsúlyt fektetek az egészségemre. Igyekszem magamból és mindenki másból is kihozni a maximumot.
Hogy néz ki egy óra velem?
Egyeztessünk és nyomozd ki magad!
Mivel nem szeretnék zsákbamacskát árulni, az első óra mindig ingyenes próbaóra nálam – akár élőben is – hogy megismerhessük közben egymást.
Oktatás helyszíne
Egyéb
Ingyenes próbaóra.
Csoportos oktatást vállal 3 főig.
2 fő részére 4500 Ft / 60 perc / fő
3 fő részére 4000 Ft / 60 perc / fő
Értékelések Értékelést írok
Diákként itt van lehetőséged értékelni magántanárod munkáját. Kérünk, hogy az értékelés előtt olvasd el az Értékelési útmutatót és az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatót.
Dr. Ekler Péterné Kiss Barbara értékelése
Értékelés időpontja: 2023 augusztus 22Ennyi órát vettem: 50-
Barni az ötödikes kislányom és a nyolcadikos fiam tanította ebben az elmúlt évben. A fiam a közös munka eredménye képpen bejutott a Szent István Gimnázium matematika tagozatára, de ami a legfontosabb, a matematika tanárnője azt mondta, hogy látszik, hogy a fiam nemcsak megtanulja a matematikai feladatokat megoldani, hanem szemléletet kap, vagyis megtanulta Barnitól "LÁTNI" a dolgokat. A kislányom biztos négyes tudását mostantól ötösre akarjuk fejleszteni! Mindkét gyerekem és én magam is nagyon szeretjük Barnit, törekvő, segítőkész, pontos és szorgalmas. Igazán kivételes egyéniség a korosztályában! A matematika óra vele nemcsak tanulás, hanem lelki terápia is, beszélgetés, a világról való együtt gondolkodás, ami legalább annyira fontos ebben az életkorban, mint maga a tárgyi tudás. Akinek számít az, hogy a gyereket intuícióval és szeretettel tanítsák, bátran forduljon a fiatalemberhez!
Áprily Bérces Bernadett értékelése
Értékelés időpontja: 2023 augusztus 5Ennyi órát vettem: 50-
Különleges fiatalember. Nemcsak a tudása figyelemreméltó, hanem különböző típusú tanítványaival való összehangoltsága, ami valószínűleg ember- gyerekszeretetéből fakad. Végtelenül türelmes, kedves, ugyanakkor következetes. Fiammal lassan másfél éve foglalkozik, két jegyet javított és érti a matematikát. Kezdek aggódni, hogy szeretni is fogja! 🙂, az amúgy humán beállítottságú kezdő nyolcadikos nagyfiam.😇❤️
Ráthy Zsuzsa értékelése
Értékelés időpontja: 2023 augusztus 5Ennyi órát vettem: 20-50
6.osztályos lányom kapcsán kerestem meg Barnabást. Közös ismerősünk 2 gyermekét tanította káprázatos sikerrel, így vettem a bátorságot, hogy mi is elkezdjük a közös munkát. Az a tisztelet, felkészülés, pontosság és megbízhatóság, ami belőle árad, páratlan. A kezdeti kérdőív, a rendszeres visszajelzések a szülők számára is biztonságot nyújtanak tudván, jó kezekben van gyermekük. Az eredményekről nem is beszélve. Lányom a közös munka óta csak ötösöket hoz matekból, az iskolai dolgozatok nem okoznak sem meglepetést, sem nehézséget. Magabiztossá vált, nem riad meg a nehezebb, összetettebb feladatoktól. Barnabás fiatal kora ellenére hihetetlen profi, gyermekcentrikus és sokoldalú. Bátran és teljes szívből ajánlom mindenkinek, aki érteni is szeretné a matekot. (Egy pedagógus anyuka)